Jézus hiányáról árulkodó költemények…

Hetilapunkban, az Evangélikus Életben, a közelmúltban három klasszikus, mély érzéseket felkavaró verset is olvashattunk. A klasszikusok egyik jellemzője, hogy nem hagyják békén a gyanútlan és békés olvasót, hanem továbbgondolkodásra és állásfoglalásra késztetik; akárcsak egy szó vagy verssor kapcsán. Megosztom a kedves olvasóval ezeket az élményeimet; talán másokat is arra serkentve, hogy ne hagyják nyomtalanul elmúlni a szívük húrjain oly lágyan vagy keményebben továbbzengő utolsó akkordokat, hanem tudatosan és őszintén fogalmazzák meg a halott költők sorai által itt és most megszólítottak a személyes érzéseiket, e számukra is válaszra váró verssorokra… 

Először tekintsük át időrendben e három verssort, majd ezt követik a rájuk adott válaszaim, amelyeket stílszerűen kedves énekeim verssorai segítségével tolmácsolok. Ezt megelőző rövid reakcióim önkéntelenül is azonos névvel kezdődnek…

„Egyedül Jézus Krisztus!” Ő az egyetlen helyes válasz az ember igazi sorskérdéseire; akár az ezeknek a zseniálisan megfogalmazott költeményeknek a sorai mélyén ott lévő hiányérzetre is. S amint a pirossal írt tanári hiányjel az iskolai fogalmazás dolgozaton valami fontos és lényeges dolognak a hiányát jelzi; én is úgy érzem, mindhárom költeményből kicseng: hiányzik Jézus piros vérrel írt neve az alkotók életéből. Kimondatlanul és megfogalmazhatatlanul hiányzik az a Jézus, az az Isten és az az Úr, aki ezen a néven ugyan „előfordul” az idézett verssorokban is, de oly távoli, oly idegen és oly megfoghatatlan, hogy gyakorlatilag nem jelent számukra semmit! De egyben ez az első gyötrő kérdés: a mai olvasó fülének is üresen konganak ezek a nevek? Lássuk immár a részletesebb személyes válaszokat; részben énekelve!

Tény; mindahányan meghalunk, de még előtte fel kellene nőni lélekben a „betlehemi hercegecskével” együtt a felnőtt Úr Krisztus megismerésére; akiről még Pilátus – Jézus szavai szerint – is így vélekedett: „Te mondod, hogy király vagyok” (Jn 18,37). S ezt írásba is adta három nyelven, a keresztre szegezett feliraton: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA” (Jn 19,19)! Kiontott vére harmatával, meg tudja tisztítani bűnös életünket; s kész irgalmazni annak, aki élő hittel elfogadja őt élete Királyának. Ezért: „királlyá Jézust koronázzátok!” – szólít fel egy szép evangéliumi ének verssora. Saját válaszomat az ismert kánon ezen verssorai is hitelesen tolmácsolják: „Dicső Király, ég és a föld Ura, / Szívünk tiéd, légy annak is Ura!” (EÉ 586)

Korántsem költői a következő kérdés: Emberek hogyan tudnának őseik és utódaik elkövetett bűneiért megbűnhődni?  Istennél nincs kollektív bűn, sem bocsánat; aki vétkezett, az kerül ítéletre. A sorscsapások, tragédiák mögött is Isten ítélete húzódik meg, aki szuverén ÚR, s megengedi a nyomorúságot egy nemzet (még az ő választott népe) életében is, hogy ezáltal magához térítse annak tagjait. Fel kell ismernünk, bármily felemelően hangzik is e verssor, s „feloldozza” az éneklő sokaságot; mindez csak múló, csalóka hangulat, amivel nem lehet érvelni Isten szent színe előtt! Cselekedetei által senki sem igazulhat meg, s nem jár neki áldás érdemei elismerése mellett! De ha eljut az egyén annak felismerésére; megbűnhődte már Jézus az egész világ bűnét; ott, a véres kereszten elszenvedett kínos halála által; akkor az ő érdeméért áldást nyerhet s örökké tartó víg esztendőt, aki mindezt önmagára nézve is igaznak fogadja el. S válaszom summáját ismét ez énekvers szavaival mondom el: „Jézus, e világ bűnéért / Ki meghalni eljöttél (…) Kérlek, halálod ára / Rajtam ne vesszen kárba!” (EÉ 203,1)

Végül, hajnali józanságomban, élet-leltárt készítve, elmondom: a legnagyobb ÚR örökbe fogadott gyermekeként; nem, mint vendég, hanem, mint örökös előtt tárul majd fel az erős vár, a mennyei kastély kapuja, s ott élek vele örökké! Mire alapozva mondhatom már most mindezeket? Tudom, kiben hiszek; s mert Isten az ő Fiában megismertette magát velem, igéje s Szentlelke által! Aki hit által látja a Fiút, az látja az Atyát; így nem ismeretlen ÚR ő. Aki viszontszereti Jézust, annak szívében szállást készít a Szentháromság. Vallom, hogy Jézus az Atyában van, s az Atya Isten a testet öltött Fiú Istenben mutatja meg magát és senki sem mehet az Atyához, csak őáltala; aki az út. S aki Jézusnak szolgál ez életben, megbecsüli azt az Atya. Kell-e még több bizonyosság? Senkinek sem kell úgy elmennie ebből a földi életből, hogy nem találkozhatott az ismeretlen Úr Istennel, akit már Pál is hirdetett Athénben. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16)!

Válaszra váró klasszikus verssorok nyomában járva a legfontosabb ige verssorhoz; az örök, arany-evangéliumhoz jutottunk el. Az erre adandó választ senki sem kerülheti el! Én sem: „Erős vár a mi Istenünk! (…) Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az, / Isten szent Fia, Az ég és föld Ura, / Ő a mi diadalmunk” (EÉ 254,1.2)!

                                                         Garai András

Háttér információk: A szerző egy korábban megjelent írásában is foglalkozott válaszra váró verssorokkal; az Archívumban megtalálható itt: http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2003/47/92. Luthernek az arany-evangéliumról írt igehirdetés-részlete elolvasható itt: https://garainyh.hu/garainyh/cimlap/arany_ev.html.  S az evangélikus himnusz meghallgatható a címlapon lévő rádió ikonra kattintva.