PÉNTEKI ELŐADÁS, BEVEZETÉS A FÓRUMBESZÉLGETÉSHEZ

Kezdő fohász: Szólj, Uram, mert várlak, / várom szent szavad. / Várom, hogy jelentsd meg / énnekem magad. / Minden szó, mit mondasz, / kinccsel is felér. / Éhező szívemnek / éltető kenyér. Ámen.

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

            Egy személyes visszaemlékezéssel kezdem erről a kibeszélhetetlen és mindennél fontosabb kérdésről való beszélgetésünk szempontjainak megfogalmazását. Egy imádsággal, amellyel kezdődik a Krisztust követő élet, s ez az imádság egy film végén hangzott fel 1984-ben, az Evangélikus Világgyűlésen, az azóta leégett Sportcsarnokban. A megnyitó ünnepség délutánján volt a magyar bemutatója a Lukács evangéliumából készült Jézus élete című filmnek. Ennek végén mondta el a narrátor, Sinkovits Imre ezt a néhány soros imát, amely klasszikus tömörséggel foglalja össze mai főtémánk, a befogadás indokát:

            „Uram, Jézus, szükségem van rád! Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten. Kinyitom életem kapuját, és befogadlak téged, mint uramat és megváltómat. Te irányítsd az életemet, tégy olyanná, amilyen te akarod, hogy legyek. Ámen".

            Vizsgáljuk meg a kifejezést abból a szempontból is, hogy ki kit, vagy mit fogad be a szívébe, az életébe? Az első az Isten tette. Ha ő nem fogadja be az embert népévé, gyermekévé, nekünk semmilyen esélyünk se lenne az ő befogadására. De tudhatjuk, hogy ő előbb szeretett minket és a Fiát adta engesztelő áldozatul a mi bűneinkért, hogy majd az ő dicsőségébe is befogadhassa megigazított, megváltott népét, az ő gyülekezetét. Isten, amint vagyok, sok bűn alatt, elfogad, ha hozzá megyek, befogad, sőt visszafogadja tékozló gyermekét. S Jézus érdeméért örökbe, gyermekeivé fogad minket. Ilyen, minden emberi értelmet meghaladó az Úristen szeretete hozzánk. Erre mi csak egyet tehetünk, az ének szavaival: „Isten, szívem néked adom / Kedves ajándékul, / Ezt kívánod tőlem, tudom, / fogadd sajátodul! / Fogadj magadhoz Jézusom, / Moss meg szent véreddel: / Meghaltál értem, Krisztusom, / Bűneimet vedd el.” (EÉ 319,1.4)

            Az ember tehát, hogyan fogadhatja be az Istent? Csak egy út van; Jézus, általa van hitben menetelünk az Atyához. Jézust pedig, a testté lett Igét; a hallható igében (az igehirdetésben), az írott igében (a Szentírásban) és a látható igében (a keresztségben és úrvacsora szentségében) fogadhatjuk be.  Ebből következik, hogy a keresztyén be tudja fogadni a másik embert; egymást, és azokat a tanokat, hitigazságokat, amelyek megerősítik őt a befogadás szükségességében. Egy ellenpéldát is említünk majd a befogadásra, Diotrefész esetét, aki nem fogadta be a János által küldött misszionáriusokat. Nem természetes, és nem magától értetődő, hogy a bűnös ember befogadja a szent Istent. Ahogy a sötétség sem fogadja be a világosságot.

            Evangélikusként valljuk Luthernek a harmadik hitágazatról írott tanítását: „Hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott el engem az evangélium által, ő világosított meg ajándékaival, ő szentelt meg és tartott meg az igaz hitben. Ez így igaz”! Luthernél tömörebben nem lehet megfogalmazni a hitre jutás útját. Isten és Krisztus megismerésének és a vele való közösségnek számunkra nincs más útja, mint az apostoli igehirdetés befogadása és megőrzése. Nincs tehát közvetlen Isten-kapcsolat, amely misztikus élményekben valósul meg. Az inkarnáció, az ige testet öltése megkerülhetetlen, s így annak befogadását követheti csak a bizonyságtétel. Jézus megerősíti az ő kijelentése, igéje befogadásához fűződő ígéretét: e szerint, aki hisz őbenne, annak örök élete van, jelen időben fogalmazva!

            Jézus befogadásának következménye a megtérés és az újjászületés. Ez azonos egyidejű esemény, s ugyanannak az éremnek a két oldala. A megtérés az emberi oldala, ezt a lépést nekem kell megennem. S Isten az ő szent igéje és Szentlelke által azonnal elvégzi bennem a felülről való születés csodáját, és megkezdődik az egész életen át tartó megszentelődésem folyamata. De az ő szemében már megigazult, kegyelmet nyert bűnös vagyok, akinek üdvössége van. Az első lépés tehát a befogadás, ezért kitüntetett jelentősége van. De nem lehet eleget hangsúlyozni, nem az én tettem az első, ha Isten nem fogadott volta be és el, a magam erejéből ugyan miként is tudnám én őt befogadni. Beláttuk-e már, hogy a hitre jutás útján is, mint az egész életünkben, minden ingyen kegyelem! Tehát az Istenhez vezető út Jézus hitben történő befogadását jelenti. Ekkor pedig nem ő lesz a miénk, hanem mi leszünk az övéi. A hitben befogadott Krisztus által történő megigazítás az alapvető reformátori felfedezés. Nem akármilyen, kizárólag a feltámadott és élő Krisztusban való hit az a pont, ahol az ember az Istennel találkozhat.

            Megkerülhetetlen, hogy ne idézzük fel a reformáció négy alapvető felfedezését, amely végül is csak egy: Solus Christus! Egyedül Krisztus! Ennek három oszlopa: Sola Fide! Egyedül hit által! Sola Gratia! Egyedül kegyelemből! Sola Scriptura! Egyedül a Szentírás alapján van örök életünk és üdvösségünk, és így lehetünk Isten megváltott gyermekei, örökösök. Luther számára az ige azonos Krisztussal, az úrvacsora pedig személyes kapcsolatot jelent Krisztussal. S a lutheránus ember így valójában Christianus, azaz Krisztust követő tanítvány, s számára Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó. Senki sem mondhatja: Jézus Krisztus Úr, csakis a Szentlélek, azaz az Atya és Fiú Lelke által!

            Most pedig engedjük, hogy maga az élő Ige tanítson minket a befogadásról, általunk jól ismert és kevésbé ismert igeversek által. Hagyjuk, hogy Isten közvetlenül beszéljen a szívünkkel; ne feledjük, a Szentlélek tud magyarul, és a mi lelkünkre, szellemünkre beszél. Egy élet kevés ahhoz, hogy megismerjük Urunkat, a befogadás csak az első lépés, de nekünk növekednünk kell őbenne! Az új fordítás szerint hallgassuk és fogadjuk is be Istennek a befogadásról hozzánk szóló igéit!

            1. Az Úr Jézus befogadása:  

„Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok”. (Kol 2,6) „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő (Jézus =Szabadító, Megváltó) nevében, akik (…) Istentől születtek (újjá, felülről)” (Jn1,12.13). „Az ő (Isten) akarata szült (újjá!) minket az igazság igéje (=az üdvösség evangéliuma) által” (Jak 1,18). „Mégis, amikor (Jézus) Galileába érkezett, befogadták őt azok a galileaiak, akik látták mindazt,amit Jeruzsálemben tett az ünnepen,mivel ők is ott voltak” (=hittek benne), (Jn 4,45). „Aki befogadta (a felülről való Jézus) bizonyságtételét, az pecsétet tett arra, hogy Isten igaz. Mert, akit az Isten küldött (Jézust), az Isten beszédeit szólja, mert annak ő nem mértékkel mérve adja a Lelket” (nem úgy, mint a prófétáknak), (Jn 3,33.34). „És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be” (Mt 18,5). „Jövevény voltam, és befogadtatok (…) amikor megtettétek ezeket akárcsak egyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg”, mondta Jézus az utolsó ítéletről (Mt 25,35.40).

            2. Jézus által az Atya befogadása:

Jézus egylényegű az Atyával (Niceai hitvallás). Jézus mondja: „Én és az Atya egy vagyunk”! „Bizony, bizony, mondom néktek: aki befogadja azt, akit elküldök (a Pártfogót), engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött”, (tehát az Atyát), (Jn 13,20). „Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet” (Jn 12,49.50). „Aki titeket (a tanítványokat) befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem”, (tehát az Atyát)! (Mt 10,40). A kisgyermekek példája: „aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött” (Lk 9,48).

            3. Az Ige befogadása:

A magvető példázata: „Akiknél sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük” (Lk 8,13). „…Szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket” (Jak 1,21). „Sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét” (1Thessz 1,6). „…Amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok, hanem Isten beszédeként, aminthogy valójában az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.” (1Thessz 2,13). „Azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tetőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem” (Jn 17,8). Mindezeket rólunk is el tudná mondani Jézus? „Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem.  Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igémet. Az az ige pedig, amelyet hallottatok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem” Jn 14, 21.24). – Ez lehet a Jézus-szeretet lázmérője! „Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. Ők lementek és imádkoztak értük.” (ApCsel 8,14). „Meghallották azonban az apostolok és a Júdeában lévő testvérek, hogy a pogányok is befogadták az Isten igéjét” (ApCsel 11,1).

            4. Egymás befogadása:

„A hitben erőtlent fogadjátok be, de nem azért, hogy nézeteit bírálgassátok” (Róm 14,1). „Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére”, mind a zsidókat, mind a pogányokat elfogadta, hit által, (Róm 15,7). „Titusz szíve még jobban felétek fordul, amikor visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, amint félve és aggódva fogadtátok őt” (2Kor 7,15). Pál azért küldi Tituszt Korinthusba, hogy tegyen kísérletet a békesség helyreállítására, mert Pált előző látogatása alkalmával a gyülekezet egyik tagja hevesen megtámadta és megsértette. S könnyhullatás közepette írt egy szenvedélyes hangú levelet a gyülekezetnek. Ő megbocsát a megszomorítójának. „Isten előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában” (Ef 1,5.6). Lídia megkeresztelkedett és befogadta Pálékat a házába, később ez lett az európai keresztyén misszió első állomása Filippiben. „A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet” (Róm 12,13).

            5. Diotrefész!:

„Írtam valamit a gyülekezetnek, de Diotrefész, aki közöttünk elsőségre vágyik; nem fogad el minket. Ezért tehát, ha megérkezem, emlékeztetni fogom azokra a dolgokra, amelyeket művel, de nem elégszik meg ezzel, hanem maga sem fogadja be a testvéreket, azokat pedig, akik akarnák, úgyszintén megakadályozza ebben, és kiveti a gyülekezetből” (3Jn 1,9–10). A János által küldött misszionáriusokat utasítja el, tehát nem tévtanítókat. Talán tévedésből? A tévtanítók befogadása viszont azonos az ő gonosz cselekedeteikben való részesedéssel! Pozitív példa viszont, hogy Gájusz befogadta és ellátta az apostol követeit.

            6. Tanok befogadása:

„Ezt azért mondom, nehogy valaki titeket megtévesztő szavakkal félrevezessen! (Kol 2,4). Isten titkát, Krisztus ismeretét tévtanítások fenyegetik. „Beszédem és igehirdetésem (tanításaim) sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék”(1Kor 2,4.5). Pál a megfeszített Krisztust hirdeti a Szentlélek erejével. „Mert sok hitető jött el a világba, akik nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben jött el: ez a hitető és az antikrisztus. Vigyázzatok magatokra!”(2Jn 1,7). Ezek a gnosztikus ellenfelek (=antikrisztus) tagadják azt, hogy a Krisztus a mennyei Isten Fia, azonos a földi Jézus személyével. Őszerintük Krisztus csak a vizen, azaz a keresztség által szállt le szellemi lényként az ember Jézusra, s szenvedése és halála előtt ismét elhagyta őt. Nem vér által jött el szerintük. – Ma a Jehova tanúi is tagadják, hogy Jézus Isten!  „Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik” (Kol 2,8). „A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el! (1Tim 4,6). „Te azonban követője lettél az én tanításomnak” (2Tim 3,10). „Te pedig maradj meg abban, amit tanultál. A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre” (2Tim 3,10.14.16).  

            Isten befogadásának egyetlen akadálya lehet; az emberi hitetlenség, tehát a bűn, ami egyben céltévesztés. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság megismerésére eljusson. Hogyan? Egészen személyes módja van a befogadásnak, csak tudatos, önkéntes, egyéni elhatározással tehetem meg ezt a döntő lépést ebben a földi életemben. Mert úgy szeretett Isten engem, hogy egyszülött Fiát adta értem, hogy ha hiszek benne, el ne vesszek, hanem örök életem legyen. Ha pedig már befogadtam őt az életembe, akkor növekedhetek az Úr ismeretében és az ő dicsőségére élhetek e földön.

            Ne feledjük idei vezérigénket, Jézus Krisztus mondja minden követőjének: „Könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited” (Lk 22,32a). Augusztus havi igénk így bátorít minket: „Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen” (Dán 6,27b).

            Bíztatásul idézem végül Luther szavait: „Akik Istent igazán szeretik gyermeki szeretettel és szívbeli tiszta vonzódással, azokban ez nem természettől van meg, hanem egyedül a Szentlélek hatása következtében.”

            Kérjük Istent, hogy az ő szeretete élhessen bennünk, és Szentlelke irányítsa életünket. Köszönöm, Uram, hogy mindörökre a tied vagyok! Te vezess ma is! Ámen.                                                Garai András