Egybecsengő szó: Isten nyilvánvalóvá vált ítéleteinek dicsérete [2009.05.07 ]

Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2009 - 19 - Egy­be­csen­gő szó

A vasárnap igéje

HÚS­VÉT ÜN­NE­PE UTÁN 4. VA­SÁR­NAP (CAN­TA­TE) – JEL 15,3–4

Egy­be­csen­gő szó

Can­ta­te va­sár­nap a 98. zsol­tár el­ső ver­sé­ről kap­ta ne­vét: „Éne­kel­je­tek az Úr­nak új éne­ket, mert cso­dá­kat tett, és jobb­ja sza­ba­du­lást szer­zett!”

A va­sár­nap té­má­ja ere­de­ti­leg nem az ének­lés, ha­nem a hús­vé­ti öröm. Ez kész­tet­te a ré­gi idők ke­resz­té­nye­it, hogy a 98. zsol­tárt ezen a va­sár­na­pon be­vo­nu­ló­ének­ként (int­ro­i­tus) éne­kel­jék. A zsol­tár ugyan­is – a Li­tur­gi­kus könyv for­dí­tá­sá­ban – így foly­ta­tó­dik: „Nyil­ván­va­ló­vá lett min­den nép előtt, hogy az Úr ha­tal­mas Meg­vál­tó. Fel­tár­ta igaz­sá­gát a nem­ze­tek előtt, hű­ség­gel és sze­re­tet­tel em­lé­ke­zett meg né­pé­ről. A vi­lág né­pei min­de­nütt lát­ták, hogy mi­ként sza­ba­dít­ja meg őket. Uj­jong­ja­tok az Úr előtt szer­te a föl­dön, ör­vend­je­tek és vi­gad­ja­tok zsol­tárt zeng­ve!” Az ószö­vet­sé­gi nép Is­ten ko­ráb­bi sza­ba­dí­tó tet­te­i­re gon­dol­va éne­kel­te ezt a zsol­tárt. A ke­resz­té­nyek azon­ban hús­vét cso­dá­já­ban lát­ták a bi­zo­nyí­té­kát, hogy „az Úr ha­tal­mas Meg­vál­tó”.

A zsol­tá­ros éne­ke egy­be­cseng a Je­le­né­sek köny­vé­nek lá­to­má­sá­ban ének­lők sza­vá­val: „Na­gyok és cso­dá­la­to­sak a te mű­ve­id, min­den­ha­tó Úr Is­ten, igaz­sá­go­sak és iga­zak a te uta­id, né­pek ki­rá­lya: ki ne fél­ne té­ged, Urunk, és ki ne di­cső­í­te­né a te ne­ve­det, hi­szen egye­dül te vagy szent: mert a né­pek el­jön­nek mind, és le­bo­rul­nak előt­ted, mert nyil­ván­va­ló­vá let­tek igaz­sá­gos íté­le­te­id.”

Még fel­tű­nőbb ez az össz­hang, ha fi­gye­lem­be vesszük a 98. zsol­tár­nak – az is­ten­tisz­te­let int­ro­i­tu­sá­ban nem sze­rep­lő – utol­só két ver­sét is: „Tap­sol­ja­nak a fo­lya­mok, a he­gyek mind uj­jong­ja­nak az Úr előtt, mert el­jön, hogy ítél­kez­zék a föl­dön. Igaz­sá­go­san íté­li a vi­lá­got, pár­tat­la­nul a né­pe­ket.” (Zsolt 98,8.9)

A Je­le­né­sek köny­vé­nek lát­no­ka az Is­tent íté­le­tei ki­nyil­vá­ní­tá­sá­ért di­csé­rők éne­két Mó­zes és a Bá­rány éne­ké­nek mond­ja, és a lá­to­más­ban azok éne­ke­lik, „akik le­győz­ték a fe­ne­va­dat, an­nak kép­má­sát és ne­vé­nek szá­mát” (Jel 15,2). Így a Can­ta­te va­sár­na­pi kó­rus to­vább bő­vül. Mó­zes és a zsol­tárt ének­lő ószö­vet­sé­gi iga­zak egy han­gon di­cső­í­tik Is­tent a Bá­ránnyal és a meg­vál­tot­tak se­re­gé­vel, aki­kért Is­ten Bá­rá­nya meg­halt és fel­tá­ma­dott. Ami pe­dig egyet­len kó­rus­ba tö­mö­rí­ti őket, az nem más, mint Is­ten nyil­ván­va­ló­vá vált íté­le­te­i­nek di­csé­re­te.

Hogy ezt a ha­tal­mas össz­hang­za­tot ér­tő fül­lel hall­gas­suk, és ne hang­za­var­ként szen­ved­jük el, sza­kí­ta­nunk kell két el­ter­jedt fel­fo­gás­sal. Az egyik az, ami­kor gon­do­lat­ban egyen­lő­ség­je­let te­szünk Is­ten íté­le­tei és az em­bert, il­let­ve a vi­lá­got súj­tó csa­pá­sok kö­zé. Ami­kor az íté­lő Is­tent a bün­te­tő Is­ten­nel azo­no­sít­juk. De sza­kí­ta­nunk kell a jo­gá­szi­as fel­fo­gás­sal is, amely sze­rint Is­ten egy mennyei bí­ró­sá­gi tár­gya­lás le­foly­ta­tá­sa után hoz­za meg és hir­de­ti ki íté­le­tét. Ez a két szem­lé­let aka­dá­lya an­nak, hogy át­érez­zük azt a fe­szült­sé­get, amely a Szent­írás­nak Is­ten íté­le­te­i­ről szó­ló igé­i­ben rej­lik.

A Szent­írás­ban Is­ten íté­le­te­i­ről so­sem el­mé­le­ti kér­dés­ként ol­va­sunk, ha­nem min­dig konk­rét ese­mé­nyek­kel kap­cso­lat­ban. Olyan ki­éle­zett hely­ze­tek­ben, ami­kor el kell dön­te­ni, kik kép­vi­se­lik va­ló­ban Is­ten ügyét, il­let­ve Is­ten kik­kel van, kik­nek az ügyét te­kin­ti ma­gá­é­nak, kik­kel azo­no­sul. Mert ez „ott és ak­kor”, de úgy is mond­ha­tom, hogy a min­den­ko­ri „itt és most” pil­la­na­tá­ban so­sem nyil­ván­va­ló. Nem le­het tud­ni, ki ítél csu­pán lát­szat sze­rint, és ki lát­ja úgy a dol­go­kat, ahogy Is­ten sze­rint van­nak.

Ép­pen ezért le­het csak hit alap­ján ál­lást fog­lal­ni. És nyi­tott kér­dés, hogy Is­ten kik­nek a hi­tét iga­zol­ja majd, ami­kor el­jön az ide­je, hogy nyil­ván­va­ló­vá te­gye: ő mi­ként lát­ja és ho­gyan íté­li meg a szó­ban for­gó ügyet és az ab­ban érin­tet­tek sze­re­pét. Akik „jól” hit­tek, akik „hi­tük sze­mé­vel” he­lye­sen lát­ták az igaz­sá­got, azok éne­kel­he­tik majd Mó­zes­sel, az ószö­vet­sé­gi iga­zak­kal, a Bá­ránnyal és az ő meg­vál­tot­ta­i­val egy kó­rus­ban a győ­zel­mi éne­ket, ami­kor Is­ten nyil­vá­no­san szín­re lép, és ki­nyil­vá­nít­ja az ő „ver­zi­ó­ját” az igaz­ság­ról. Ak­kor ki­de­rül az is, hogy ki be­szélt va­ló­ban Is­ten ne­vé­ben, az ő igé­jét szól­va, és ki volt az, aki Is­ten­re hi­vat­koz­va, Is­ten ne­vé­ben a ma­gá­ét mond­ta.

Az óko­ri né­pek­nek csu­pa lát­ha­tó is­te­nük volt, és ural­ko­dó­i­kat is gyak­ran tar­tot­ták va­la­mi­lyen is­ten­ség meg­tes­te­sü­lé­sé­nek, föl­di is­ten­nek. Így te­kin­tet­tek az egyip­to­mi­ak a fá­ra­ó­ra vagy a ba­bi­lo­ni­ak ki­rá­lya­ik­ra. Az ószö­vet­sé­gi né­pet vi­szont is­ten­te­len­nek tar­tot­ták, mert lát­ha­tat­lan Is­te­nét nem tud­ta meg­mu­tat­ni. Mó­zes, az Is­ten szol­gá­ja az Is­ten meg­bí­zá­sá­ból vég­hez­vitt je­lek­kel nem tud­ta meg­győz­ni a fá­ra­ót. A Vö­rös-ten­ge­ren va­ló át­ke­lés­kor azon­ban Is­ten min­den­ki szá­má­ra nyil­ván­va­ló­an meg­mu­tat­ta ha­tal­mát a fá­ra­ón és se­re­gén, és ez­zel nyil­ván­va­ló­vá tet­te azt is, hogy ő az Is­ten, nem a fá­raó.

Jé­zus pe­ré­ben a nagy­ta­nács, a fő­pa­pok Is­ten ne­vé­ben, Is­ten te­kin­té­lyé­vel hoz­tak el­ma­rasz­ta­ló íté­le­tet, és nagy­pén­te­ken jog­gal gon­dol­hat­ták, hogy Is­ten is egyet­ér­tő­en hall­gat, tá­vol ma­rad az ese­mé­nyek­től, és Jé­zus Is­ten íté­le­té­től sújt­va, Is­ten­től el­hagy­va hal meg a ke­resz­ten. Hús­vét­kor azon­ban nyil­ván­va­ló lett, hogy a nagy­ta­nács íté­le­te nem Is­ten íté­le­te volt, és Is­ten íté­le­te fe­lül­ír­ta az ő íté­le­tü­ket.

Ez azon­ban nem je­len­ti azt, hogy a szá­munk­ra „itt és most” fel­me­rü­lő kér­dé­sek­ben Is­ten íté­le­te már nyil­ván­va­ló len­ne, és nem hit­ben kel­le­ne meg­hoz­nunk dön­té­se­in­ket. Még­hoz­zá na­pon­ta. Mert na­pon­ta vá­lasz­út előtt ál­lunk. És bár má­sok ke­resz­tény­nek tar­ta­nak, és mi is an­nak vall­juk ma­gun­kat, még­is meg­szé­gye­nül­he­tünk, ami­kor Is­ten nyil­ván­va­ló­vá te­szi, hogy ő ki­ket te­kint most még lát­ha­tat­lan mennyei gyü­le­ke­ze­té­hez tar­to­zó­nak.

De örök bol­dog­ság lesz ré­szünk, ha ak­kor Is­ten ál­lít min­ket Fia jobb­já­ra, mert az ő íté­le­te sze­rint is hit­tünk ben­ne, és hit­ben ad­tunk va­ló­ban ke­resz­tény vá­laszt az élet hét­köz­na­pi ki­hí­vá­sa­i­ra.


Imád­koz­zunk! Urunk, Is­te­nünk, ma­gasz­ta­lunk, hogy Jé­zus Krisz­tus­ban ha­tal­mas Meg­vál­tót ad­tál ne­künk, aki di­a­dalt vett bű­nön és ha­lá­lon. Tarts meg min­ket az ő nyá­já­ban itt a föl­dön, hogy egy­kor vá­lasz­tot­ta­id se­re­gé­vel éne­kel­hes­sük a győ­zel­mi éne­ket, ami­kor nyil­ván­va­ló­vá lesz­nek igaz­sá­gos íté­le­te­id. Ámen.

Vég­he­lyi An­tal

Forrás: http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/19/06

 

 

 

 

Vissza