Megrendítő, emlékezetes esemény a Nagytemplomban

Isten emberének imádsága

Kilenc negyedszázados fennállása alatt számos történelmi esemény részese és színtere volt a Nagytemplom, jubileumi összeállításunkban itt mégis egy nem hivatalos pillanatra emlékeztetjük olvasóinkat; mert a templom első renden az imádság háza.

Isten embere; Túróczy Zoltán evangélikus püspök, a gyülekezet lelkésze 1946. március 1-jén szabadult ki a nyíregyházi börtönből, s első útja ide, a Nagytemplomba vezetett hálaadásra.

Utolsó imádságát is egy nyíregyházi hittestvér jegyezte fel.

Pontosan egy hónappal a templom felszentelésének emléknapja (október 22.) után, november 22-én emlékezhetünk halála 40. évfordulójára. Túróczy Zoltán 1893. október 23-án született Arnóton és 1971. november 22-én hunyt el Győrben.

Ez a három rövid idézet legyen jelképes és néma főhajtás a templom papjának máig köztünk élő emléke előtt, amelyet ezután az evangélikus általános iskola is őriz, mert 2011. szeptember 1-től felvette Túróczy Zoltán nevét.

Még élő hívei és őt már csak írásai által ismerő evangélikusok ezzel az igével adnak hálát az ÚR Istennek érte; Isten emberéért: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13,7–8)

Az idézeteket válogatta: Garai András presbiter

További információk a Nagytemplomról: https://garainyh.hu

(Forrás: Isten embere – Túróczy Zoltán evangélikus püspök, I. kötet: Életút és dokumentumok, II. kötet: Igehirdetések és visszaemlékezések – Kiadja: a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség, Budapest, 2002. Az idézetek helye, sorrendben: 41–42. o., 1116–1117. o., 78–79. o.)

Kapi Béla visszaemlékezéseiből:

A püspöki konferencia 1946. január 23-i ülésén osztatlan örömmel fogadta a hírt, hogy az igazságügyi miniszter napirendre tűzte a Túróczy-ügy újrafelvételét, illetve a bizonyítás kiegészítését. Rá egy hónapra, február 25-én a Népbíróságok Országos Tanácsa elrendelte Túróczy Zoltán püspök szabadlábra helyezését, és ez megerősítette a reményt, hogy ügye új irányba terelődik.

A nyíregyházi börtön kapuja 1946. március 1-jén nyílt meg számára. Szemtanúk vallották, hogy amikor híre ment, hogy a püspök a börtöncellájából kiszabadul, a börtön előtt hatalmas tömeg sereglett össze. Kapi Béla püspök visszaemlékezésében ezt olvashatjuk:

„Csodálatos nap volt. Mielőtt még az ügyészség megkaphatta volna a minisztérium hivatalos iratát, Nyíregyházán híre futott, hogy Túróczy püspök visszanyerte szabadságát. A fogházépület alatt percek alatt olyan tömeg ember sereglett össze, hogy hazabocsátása nem volt lehetséges. Az ügyészség vezetője kijelentette, hogy a rendeletet csak a tömeg szétoszlatása után hajtja végre. A rendőrökön kívül presbiterek és egyházi emberek kérve kérték a tömeget, hogy oszoljanak szét, s tegyék lehetővé a püspök hazatérését. Végre ez sikerült, s a püspök munkatársai kíséretében hazaindult. Első útja a templomba vezetett, melyet zsúfolásig megtöltött a hívek serege. A püspök némán az oltár elé ment, s annak zsámolyán térdelve imádkozott. Egyetlenegy szó nem hangzott el. Nem volt hallható imádság, és nem volt ének. És mégis tele volt a hatalmas templom imádsággal és hálaadó énekkel. Azután megkondultak a harangok, először az evangélikus templom harangja, aztán harang csendült fel a református templom tornyából, aztán sorba minden katolikus templom tornyából. Harangzúgás töltötte be Nyíregyháza városát, és mindegyik kongás imádság és hálaadás volt. Az utcák pedig megteltek ujjongó tömeggel: »Kiszabadult a püspök! Kiszabadult a püspök!«         

Mikler Erzsébet visszaemlékezéseiből:

Zoli bácsi 1971-ben már alig beszélt néhány szót, csak amit feltétlenül szükséges volt. Nyártól kezdve már egyáltalán nem szólt, csak a tekintetével és a kézmozdulatával közölte velem, amire szüksége volt.

Már csaknem egy éve esténként hangosan olvastam neki az igét, az imádságomra csak fejbólintással reagált, s csak kézszorítással fejezte ki: köszönöm.

Egy késő nyári estén váratlanul megszólalt és hangosan így imádkozott:

„Uram, ahol Te vagy, ott fényesség és világosság van, s Te ebbe a fénybe és világosságba viszed el a Tiéidet. – Kérlek, vígy el engem is ebbe a fényességbe, ahol most Te vagy s nemcsak engem, hanem mindnyájunkat. Hadd láthassuk a Te ragyogásodat, és a fényben hadd dicsérhessünk Téged. – Köszönöm, hogy megteszed azért, mert Te kegyelmes vagy. Ámen.”

Többé nem hallottam szólni. Ezt gyorsírással írtam le az íróasztalánál.

 Kovács Géza temetési igehirdetéséből:

            Utolsó úrvacsoravétele után megkérdeztem: jelen helyzete, egészen ellentmondani látszik a kegyelemnek. Egész életében szívvel-lélekkel hirdette a kegyelem evangéliumát. Vallja-e most is? Elfogadja-e, hogy a szenvedés is kegyelem? Elég-e most is a kegyelem? Fölemelte tekintetét, és könnyes szemmel vallotta: Elfogadja, és most is elég számára a kegyelem.

            Újtemplomi utolsó igehirdetésében mondotta, hogy egyetlen vágya van: tartsák őt Isten emberének. Ez neki elég. Isten embere volt.

            Íme, a megkegyelmezett élet!

            Íme, a megkegyelmező Isten!

            Túróczy Zoltán, szolgálj most már örökké a megkegyelmezettek seregében! Zengd szüntelen a megöletett Bárány dicséretét! Ámen.”

Túróczy Zoltán egyetlen verse:

Tanács

Ma még tied körülötted minden
Adhatsz belőle, adj hát, kinek nincs,
Mert jön egy nap, talán nemsokára
S kihull kezedből minden földi kincs.

És nem lesz tied többé semmi sem.
Tollad, virágos párnád másra vár,
Mit maga köré épített egy élet,
Nem lesz több, mint összeomló kártyavár.

Ma szólhatsz még jóságos, meleg szóval
Testvéredhez, ki szenved, szomorú,
Vigaszt hoz szavad zengő muzsikája
S tán rózsát hajt egy töviskoszorú.

Hajolj hát hozzá, amíg beszélsz,
Harmatként hulljon szerető szavad,
Mert jön egy nap, hogy elnémul az ajkad
És soha többé szóra nem fakad.

Ma kezed még erős, a lábad fürge,
Szolgálhatsz szegényt, árvát, beteget,
Ma törölhetsz verejtéket, könnyet:
Óh most segíts, ha teheted.

Mert jön egy nap, hogy kezed mozdulatlan,
Mindegy, hogy ősz lesz, tél, vagy koranyár,
Mert nincs több időd, s amit meg nem tettél,
Azt nem teszed meg soha többé már.

De ma még tied körülötted minden,
És adhatsz, adj hát annak, kinek nincs.
Hisz jön egy nap talán nemsokára,
S kihull kezedből minden földi kincs.

Csak az lesz tied, amit odaadtál,
Csak az, mi minden kincsnél többet ér:
A tett, a szó, mit szeretetből adtál
Veled marad, s örökre elkísér.

Forrás: http://church.lutheran.hu/utitars/utitars/uti-06-5.htm#4oldal

További információk a világhálón: http://www.lutheran.hu/z/honlapok/turoczy