Hatvan évre emlékezem!

Nyíregyházán hatvan éve, derült nyári alkonyon,

lenyugvó Nap sugarában fénylett, a templomtorony.

Esküvőre igyekezett, az ünneplő kis csapat,

esküvői párral vonult, az alkonyi ég alatt.

Oltár előtt meghatottan, csendben állt az ifjú pár,

ők is és a gyülekezet, csüngött Isten szent szaván.

Majd hangzott az esküszöveg, hitvesemet szeretem,

s átölelte kettőjüket, a Krisztusi kegyelem!

Vége volt az esküvőnek, az ifjú pár, útra kelt,

a nagybetűs életúton, az életük: énekelt.

Évek múlva, két leánnyal gyarapodott a család,

testük, lelkük megedződött, naponkénti harcon át.

Egymásután így suhant el, házasságban, negyven év,

Elérték a nyugdíj időt, s jött néhány nyugdíjas év.

Négy évtized elmúltával, törést szenvedt életünk,

halálos betegség folytán, könnybe fúlt az énekünk.

Húsz éve, hogy Celldömölkön, decemberi délelőtt,

hitvesem lelke mennybe szállt, holtteste, karomra dőlt.

Esküvőre, temetésre, egy napon emlékezem,

Hiszem: újra együtt leszünk, ha én is meg érkezem.

Ott mi már nem házastársak, hanem testvérek leszünk,

s mindent Atyánk tetszésére, nagy örömére teszünk.

Így ért véget negyvenévi, hitvestársi kapcsolat,

az óta, özvegyen rovom, földi vándorutamat.

De nem búsan, nem egyedül, Jézussal: ki üdvöt ad,

menny hona vár, ha majd lelkem, halálkapun áthalad.

Pecznyík Pál Celldömölk 2014. VII. 10.