Volt főnököm váratlanul elhunyt 60 éves korában. Temetése Nyíregyházán, 2014. december 11-én, csütörtök délután 15 órakor lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójából. (Forrás: Kelet- Magyarország) Az alábbi, 10 éve írt alkalmi versemmel búcsuzom el tőle: LOVAGI ÉNEKEK * ANNO 2000-2004. CSAK AZ ÖRÖKÖS TAM-TAGOKNAK! ***** ELBOCSÁTÓ SZÉP ÜZENET ÉS ÚTRAVALÓ SIR JACZKÓ LÁSZLÓ LOVAG VERSESKÖNYVE A LOVAG MÁSODIK BÚCSÚJA 1 Útrakész a lovag, magát is elszánta, hosszú útra indul, fel a fővárosba. Mielőtt volt gyárát maga után hagyná, s hű bikája láncát szívéről oldaná, és második, a végső búcsúját mondaná, megáll egy pillára, s mintha ezt hallaná: „Folytatjuk, jó lovag, vagy újat kezdünk holnap?!” Saját hangját véli szívéből hallani, és önmagának kell erre válaszolni! Ó, bíz’ ezt a kérdést nem lehet úgy hagyni, négy év múltán újra meg kell válaszolni. Frank honból megtérve, szülővárosából végleg útra kelni, Nyírség fővárosát nagyobbra cserélni, huszonöt szép évét le kell pecsételni! De nehéz mindezt most őneki átélni. „TAM” társainak mégis azt kell látni, válasz nélkül nem tud a lovag elmenni. Mielőtt búcsúszót másnak is mondana, legelőbb magától kell, bíz’ búcsúznia! 2 „Eddig is, mindig is folytattam a harcot, a küzdelmeimben hitem s erőm tartott. Lovagi címemhez én méltó maradtam, amit csak elkezdtem, azt abba nem hagytam. Folytatni, vagy hagyni félbe a viadalt? Újat csak úgy kezdünk, ha már bevégezett az eddigi munka és siker övezi, s a nemes lovagot a kitartás teszi egyre nemesebbé, s ezt lehet folytatni, legyen a feladat mindig új, mert semmi nem állhat a bátor kitartás útjába, s e negyed évszázad sem múlott el hiába!” S amíg mindezt végig gondolta magában, az igazi válasz is megfogant agyában: 3 „Bíz’ én úgy megyek el, hogy nem is kell búcsúznom, tetteim, s önmagam nem kell megtagadnom! Így tehát a holnap hozhat egyre újat, mást és ismeretlent, de megoldandókat… Az igazi lovag arról híres mindig, s ezt mondják őróla, akkor is, ha nincs itt; Új és új harcmezőn vívja küzdelmeit, teljes elszántsággal szerzi győzelmeit. Minden új ütközet, új bajnoki torna, minden új kihívás a lovag számára, csak alkalom arra, hogy ma ott folytassa, ahol a versenyzést tegnap abbahagyta!” 4 Amíg gondolatban a hű lovag vívta utolsó csatáját szülővárosában; Mert bíz’ e búcsúzás felér egy csatával, melyben önnön magát győzi meg ezáltal. S ennél nagyobb diadal nem lehet, és nagyobb győzelmet az ember nem vehet, mint mikor az őt kínzó gondra az egyetlen igaz választ megtalálja. László vitéz e nehéz csatában igazi diadalt aratott magában, mert a rátámadott kérdést úgy győzte meg, hogy a feleletet élete adta meg. „Folytatjuk, jó lovag, vagy újat kezdünk holnap, elfelejtve mindazt, amit tettünk tegnap; messzi és idegen harcmezőkön holnap, újabb nagy csatákba, versenyekbe állva, hogyan fogsz felelni az új kihívásra?” Egy pillantást vetve lovagi kardjára, annak írására, ezüst poharára s üvegbikájára; – Érces hangon zengett a lovag válasza, s ez volt vitézihez az ő búcsúszava; egyben önmagának adott felelete, amely az elmenést lehetővé tette. „Folytatjuk, jó lovag, vagy újat kezdünk holnap?!” A búcsúzó lovag imígyen szólal meg; utolsó szavait mindenki hallja meg! 5 „Bíz’ én úgy megyek el, hogy nem is kell búcsúznom, tetteim, s önmagam nem kell megtagadnom! Így tehát a holnap hozhat egyre újat, mást és ismeretlent, de megoldandókat… Az igazi lovag arról híres mindig, s ezt mondják őróla, akkor is, ha nincs itt; Új és új harcmezőn vívja küzdelmeit, teljes elszántsággal szerzi győzelmeit. Minden új ütközet, új bajnoki torna, minden új kihívás a lovag számára, csak alkalom arra, hogy ma ott folytassa, ahol a versenyzést tegnap abbahagyta!” 6 Itt elapadtak szájának szavai, csak szíve dobbanását lehetett hallani. Egy percig tartott tán e mélységes csönd, amit aztán nyomban felváltott az öröm. A hű alattvalók s vitéz „TAM” társai egy szájjal-lélekkel ezt kezdték mondani: „Folytatjuk, jó lovag, és újat kezdünk holnap. De úgy kezdünk újat, hogy folytatjuk holnap!” A bika szelleme soha ki nem hunyhat. Vessen bár az élet minket ide s tova, negyed század közös, bikás harcainak s győzelmeinek bennünk élő ereje soha el nem múlhat, s ez eszme bennünket mindig egybe tarthat! Így lett László vitéz lovagi búcsúja új kezdet nyitánya s a régi folytatása. Szellemét itt hagyja ránk a „folytatókra”, az emlékezőkre, s a változtatókra; miközben művét ő is, majd máshol alkotja. 7 A távozó lovag ezt kérdi: „Folytatjuk?” És mi így búcsúzunk: a hősies helytállást, a bátor kiállást, a hűséges munkát, a bika példáját; a küzdelmet a győzelemig – és az újrakezdést, amúgy vitéz lovag módra; „Folytatjuk, folytatjuk – és soha fel nem adjuk!” Nyíregyháza, 2004. január 31. Garai András |