Pünkösdi csendes nap Vargabokorban 

2007. május 28. hétfő

Igehirdető: Herkely János

Szeretettel köszöntöm a kedves testvéreket, és örülök, hogy ezen az ünnepen együtt lehetünk. Mielőtt folytatnám az Ige felolvasását, imádkozzunk.

Urunk, Istenünk! Hálát adunk Neked azért, hogy Te megengedted, hogy színed előtt legyünk. Köszönjük, hogy hallhatjuk a Te szavadat. Köszönjük, hogy most is és ma is meg akarsz bennünket szólítani. Azért könyörgöm Úr Jézus, hogy mindaz, amit nekünk üzensz és üzentél már  ma, az jó talajra leljen a szívünkben. Add, hogy ne menjen el a fülünk mellett, amit nekünk szánsz, hogy megértsük és megtegyük. Add Úr Jézus, hogy a mi gőgős szívünk összetörjön előtted, és engedjen Igédnek.

Ámen.

Szeretném folytatni a megkezdett Igének a felolvasását, az 1 Mózes 11:6-9-et, amely így szól:

„Akkor ezt mondta az Úr: Most még egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve.

De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak. És most semmi sem gátolja őket, hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveznek. Menjünk csak le és zavarjuk össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás nyelvét!

 Így szélesztette szét őket onnan az Úr az egész föld színére, és abbahagyták a város építését. Ezért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette szét őket az Úr az egész föld színére.”

Ha felületesen olvassuk el ezt a történetet, akkor talán az lenne az első reakciónk, amikor végig olvassuk a történéseket, és  Istennek az ítéletét, hogy miért? Miért állítja meg  Isten ezt az építő összefogást, hiszen semmi rossz dolgot nem tettek ezek az emberek? Semmi mást nem csináltak, csak összefogtak, dolgoztak, mert nem akartak földönfutók lenni, és szétszéledni a földön. Hát nem nemes célok ezek? Bár ma is több ilyen összefogás volna-gondolhatnánk. S talán akkor nem tartana itt ez a világ. Ha  az országunkra, de az egyházunkra, gyülekezetünkre, vagy akár kisebb közösségekre gondolunk, akkor is azt kell látnunk, hogy hiányzik az egység, az összefogás. Pedig úgy tűnik-mondom még egyszer-első olvasásra, hogy Isten erre az egységre sújt le. És ha ez így van, akkor nekünk keresztyéneknek szabad e az egységre törekedni? Vagy Isten ítélete van mindenfajta egységesítési törekvésen?

Jogosak a kérdések, pedig már túl vagyunk az első Igehirdetésen, és tudjuk, hogy ez a történet egészen másról szól.

Ez a történet nem az egységet ítéli meg, hanem azt az embert ítéli meg, aki az egységet ilyen módon az Isten ellen való lázadásra használta, és ez ellen az Isten nagyon keményen fellép. Azt a gőgős emberi törekvést, amely célja, hogy egy szintre kerüljön az Istennel, hogy elérje az Istent, vagy talán még föléje is kerekedjen. Gondoljuk meg, hogy a Bibliában először , mikor előjön ez a gondolat az Édenben; olyan lehetek, mint Isten -gondolja ugye Ádám- akkor Isten ugyanilyen határozottan ítéli meg ezt a gondolkodást. Gondoljunk arra, hogy akkor sem önmagától jön ez a gondolat Ádámnak, hanem valaki hátulról súgja ezt neki, valaki hátulról próbálja az ő gondolkodását errefelé terelni.

A Bibliában is, de az egész világtörténelemben nagyon sokszor ismétlődik meg ugyanez, hogy a gonosz valakiket, vagy valakit próbál elhitetni és arra biztatni, hogy próbáljon meg az Istennel egy szintre kerülni, próbáljon az Isten helyére kerülni. Próbálja meggyőzni őt arról, vagy őket arról, hogy nincs igazán szükség az Istenre, megy ez egyedül is. És ebben a történetben, amit felolvastunk, ebben megint erről van szó, hogy az Isten dicsősége helyett az ember saját dicsőségét keresi. Itt megint az Istentől való elfordulás a lényeg, mert itt nem az Isten dicsőségére emeli az ember a tornyot. Nem oltárt épít, mint az ősatya; Noé, hanem a saját maga dicsőségének tornyát építi. Isten összezavarja az emberek nyelvét, szétszéleszti őket az egész  földre, mert nem akarja, hogy egységes, Isten ellen lázadó birodalommá fejlődjön ki ez a törekvés. Azt akarja, hogy az ember maradjon meg ugyanolyan kicsinek, hogy legalább az Isten keresése, és az Isten iránt való vágya megmaradjon, hogy érezze annak szükségét, hogy egyedül nem megy.

Az ítélet nagyon határozott, de mégis tele van kegyelemmel, mert csak a gonosz szándékot állítja meg és nem pusztítja el a lázadó embert, mert azt szeretné, hogy megtérjen Hozzá. Nem az a célja Istennek az ítélettel, hogy megsemmisüljön minden, aki/ami Őt nem ismeri el, és aki/ami Ő ellene lázad, hanem itt is az emberek iránt való szeretete nyilvánul meg elsősorban, hiszen az egész ítéletnek a lényege az, hogy szeretné megszüntetni azt a helyzetet, vagy azt a folyamatot megállítani, hogy nehogy olyan messzire menjen az ember, ahonnan már nem tud visszatérni. Nehogy olyan mélybe kerüljön be ebbe az önhittség építésbe, ahonnan már nem tud visszafordulni az Istenhez.

Az ember ha elhiszi magáról, hogy nincs szüksége az Istenre, akkor menthetetlenül rohan a vesztébe. Istennek ebből az ítéletéből sokkal inkább a mentő és óvó szeretete látszik meg, mint a büntető szándéka.

Azonban ez a mentő szeretete sem érdekli az embert, sőt vakmerően újra, meg újra megpróbálkozik a toronyépítéssel. Hiába az ítélet, hiába, hogy az Isten mindig megállítja az ilyesfajta törekvést, minden kor embere megpróbálkozik a saját maga Bábelével. -És ha őszintén magunkba nézünk, akkor azt kell látnunk, hogy a mai ember sem más, és semmivel sem különb, mint az elődei. Ugyanolyan könnyen meg lehet vezetni, mert mi bennünk is meg van az a dicsőségvágy, amit a Sátán ilyen könnyen meg tud lovagolni, és Ő tudja azt, hogy mi az amit mi hallani szeretnénk. Olyan szlogeneket, olyan jelszavakat ad elénk, amelyek kedvesek számunkra, és ha beállunk a tömegbe, akkor nagyon nehéz észrevenni, hogy merrefelé sodor bennünket.

A mai világban leginkább látjuk kibontakozni ennek a nagy birodalomnak az építését, mert a globalizáció, a világ teljesen egységessé tétele, ez mind efelé halad.

Az egységes világbirodalom az mind ezt a törekvést próbálja kiszolgálni, és ennek az egységnek a megteremtéséről, az egész glóbusznak a szellemi egységének a megteremtéséről van szó, hogy aztán majd valaki ezt egy lelki uralommá, uralma alá hajtsa. Nagyon sokszor ezt nagyon nyersen megfogalmazzák, és nagyon élesen kimondják, de mégis az emberek füle mellett elmegy, és nem vesszük észre, hogy miről is van szó, és mire megy ki ez az egész egységesítési törekvés, mert nem másról van itt szó, mint arról, hogy az ember saját magát akarja megváltani. Ugyanaz az indulat van bennünk, mint Bábelnél, hogy saját dicsőségünket, hatalmunkat keressük, és ha vannak problémáink, majd mi megoldjuk azokat, és hogyha erősek leszünk, és kellőképpen összefogunk, akkor minden fölött győzedelmeskedhetünk. Ez az ember célja, így épül ez a Bábel most is, és aki ezt megakarja kérdőjelezni, annak a fejére koppintanak már most is, és később még szélesebb lesz ez a tömeg.

Azt kell, hogy mondjuk, hogy az ember mindig is vallásos volt, és mindig is vallásos lesz. A legvadabb ateizmus idején is az Isten tagadás, és az ember istenítése volt a vallása. Századunk életéről olvashatjuk azt, hogy „ő” valósággal istenné tette magát, és „őt” valóban imádták és istenítették. S ez mindig is így volt, mindig voltak olyan nagyravágyó „birodalmi őrültek” , akik azt hitték, hogy a világot az uralmuk alá tudják hajtani –ugye, ezt gondolta Hitler is, Napóleon is-, de most van igazán itt az az idő, és most jöttek el azok a lehetőségek, amikor nagy esély van arra, hogy mindez a világbirodalom meg is valósulhat. Ez az utolsó nagy kísérlete az emberiségnek, amikor az Antikrisztus beleül még az Isten templomába is, és itt már a dolgok mögött nemcsak emberi indulat van, nem csupán egy emberi törekvés, hanem maga a Sátán az, aki kézbe akarja venni az egész világot és uralkodni akar rajta.

Ahogy az Isten az elején a Bábel tornyánál szétkergette az embert, úgy szét fogja kergetni ezt a törekvést is, de sajnos ennek a következménye az sokkal súlyosabb lesz, sokan lesznek a szenvedői ennek az elkövetkezendő években, évtizedekben, vagy éppen századokban. Nem tudjuk, hogy meddig tart még a történelem, de vannak olyan eszközök, amelyek régen még nem voltak, és most már lehetővé teszik mindennek a megvalósítását.

Itt van például a média, amely kialakítja az egységes látást, az egységes gondolkodást, az univerzális vallást, és a szellemi nagyok már ácsolják ennek a szellemi Bábelnek a falait.

A világvallásnak is egységesnek kell lenni, mert a világ nem tudja eltűrni, hogy bárki is kilógjon a sorból.

A NEW-AGE ennek a mindent összemosó, és eggyé olvasztó törekvésnek egy eszköze, amely néha csak ravasz módon, néha azonban elég kemény eszközökkel, de ugyanezt a törekvést szolgálja ki.

Nagyon szomorú az, hogy a nagy világvallások közül éppen a keresztyénség az, ami a legkevésbé áll ellen ennek a törekvésnek.

Így épül tehát a nagy torony, persze ez szellemi értelemben, és a ma élő keresztyéneknek különösen is fontos az, hogy felismerjék azokat az egységesítési törekvéseket, amely mögött ez a sátáni gondolat, és szándék áll.

Azért is nagyon fontos, hogy lássuk, hogy milyen környezetben élünk, és milyen folyamatok játszódnak le körülöttünk, mert amíg a Bábel tornyáról azt mondhattuk, hogy az Isten ítélete mögött a kegyelem van jelen, és megelőző lépés volt az ami elsődlegesen ott állt, és egy újabb lehetőség megteremtése, a visszatérés lehetősége, a megtérés lehetősége volt benne ebben az ítéletben, addig az egységesítési törekvésnél viszont lezárulnak a lehetőségek, mert nem mindegy, hogy mi hogyan viszonyulunk ehhez.

2.

Az egység tehát nem bűn az Isten szemében, sőt nagyon is kívánatos. Az egy akarat, az egység, az egy szívvel való imádkozás az nagyon fontos gondolat már az Ószövetségben is. A 133. zsoltárban az áldás és az életnek a feltétele. Így olvashatjuk, hogy „Ó, mily szép , és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek. Olyan, mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet mindenkor(örökké)!”

Ha az Újszövetséget nézzük, akkor Jézus maga is biztatja az övéit az egységre, az egyetértésre, az együtt, egy akarattal való imádkozásra. A Máté 18:19-20-ban olvashatjuk: „Bizony, mondom néktek azt is, ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nékik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten, vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok köztük.”

A mai ünnepünk, a Pünkösd különösen hangsúlyozza az egységet, hiszen a közösségnek, a Szentlélek munkája nyomán létrejött közösségnek, az egyháznak is ez a mai nap a születésnapja.

Keresztyén életünknek egy alapfeltétele az egység, de nem mindegy az, hogy hogyan, miként, és milyen céllal, milyen indíttatásból jön létre ez az egység, mert lehetséges az, hogy Isten áldása van az egységen, de lehetséges Isten ítélete, így büntetése is.

Szeretném egy kicsit összehasonlítani, vagy sokkal inkább összehasonlítani egymással a bábeli és a pünkösdi egység jellemzőit néhány szempont alapján.

Az első szempontom, ami alapján szeretném összehasonlítani ezt a kétfajta egységet, az az, hogy hogyan és milyen módon jön létre.

A bábeli egységnél, és a történelemben a bábeli módon épült egységeknél jellemző az, hogy hangulatkeltéssel, külső érzelmi befolyással, és hatással, fanatizálással jön létre ez az egység.

Nagyon különös emlékem volt életemben egyetlen egyszer jutottam el a ferencvárosi tornaklubnak a stadionjába egy focimeccsre. A sógorom nagy Fradi drukker volt és egy jegy felszabadult és mondta, hogy ne vesszen kárba, menjek el vele. S ott volt egy különös megtapasztalásom. Amikor beültünk a stadionba rengeteg ember vett körül, mindenféle és fajta emberek. Elkezdődött a mérkőzés. Kivonult a csapat, s ekkor nagyon „különös” dolog történt, mert mindenki egy szívvel, egységesen elkezdte biztatni a csapatot, aztán ha olyan dolog történt ami kellemetlen volt a csapatra nézve, akkor egységesen szidták a gyűlölködő ellenfelet, és ha valami pozitív dolog történt, akkor eufórikus állapotban ordítozott mindenki.

Megmondom őszintén, hogy nekem nem volt semmi kötődésem ehhez a csapathoz, olyan furcsán éreztem magam, kicsit még talán féltem is, hogy nehogy baj legyen abból, hogy én itt nem ugrálok, nem ordítozok, és nem vagyok ilyen önkívületi állapotban. Aztán hála Istennek nem történt semmi, mert ugye ők azzal voltak elfoglalva, hogy a saját csapatukat éltessék, biztassák, és mindenki erre figyelt.

Valami ilyen állapot lehet az, amikor a Sátán bedob egy olyan jelszót, ami tetszik nekünk, eufórikus állapotban mehetünk utána, semmi mással nem törődünk, csak ezzel.

Ezzel szemben, ami a pünkösdi egységre jellemző, az nem egy ilyen önkívületi állapotban, érzelmi alapon megtörtént egység, hanem sokkal inkább az, hogy tudatos egyéni döntések alapján alakul ki az egység. A Szentlélekről olvashatjuk azt a Bibliában, hogy az erőnek, józanságnak, és szeretetnek lelke. Itt a józanságot szeretném aláhúzni, hogy nem önkívületi állapotban történik velünk mindaz, ami történik. Amikor egy keresztyén egységnek, egy keresztyén közösségnek a tagjaivá leszünk, akkor abban benne van a mi személyes döntésünk, a választási lehetőségünk is.

Az az egység, ami a személyiségjegyek eltiprásával jön létre, az egyértelműen jelzi a Bábelnek a szellemét (Efézus 6:12, 1 Mózes 3:5b). Az ember egyedül nem tud az Isten ellen lázadni, de ha tömegben, esetleg fanatizálva sok ember egymás mellé kerül, akkor minden további nélkül megteszi ezt.

Az Istennél viszont az egységben fontos az, hogy személyesen szól mindenkihez.

A gonosz pedig szeretne megfosztani ettől a státusztól, hogy manipulálni akar és manipulálhatóvá akar bennünket tenni.

 Az Isten meghagyja e választás lehetőségét, és meg is parancsolja, hogy önmagunk döntsünk, addig pedig a Sátán arra törekszik, hogy ne legyen más választásunk, csak az amit Ő kínál, vagy úgy higgyük, vagy azt higgyük, hogy nincs más választásunk.

A másik szempont, amiben össze akarom hasonlítani a kétfajta egységet az, hogy kik alkotják ezt az egységet?

A bábeli lelkületnél a kulcsszó az, hogy tömeg, akit egyformává, és egyéniség nélkülivé tettek.

Ez is jellemző dolog, hogy ha sokan vagyunk, ha hangosan kiabálunk, akkor azt gondoljuk, hogy igazunk van. Bármire ki tudjuk mondani, azt hogy igen ez helyes, ha kellő támogatást, kellő tömeget tudunk magunk mögé szerezni.

Ennél a lelkületnél még az is jellemző, hogy mennyiségi a szemlélete, hogy minél többen legyenek.

Amikor a gyerekeim veszekednek, akkor szoktam nekik azt mondani, hogy aki hangosabban kiabál, annak soha sincs igaza, mert aki nagyon-nagyon akarja bizonygatni, és minél nagyobb tömegeket felvonultatni a maga igaza mellett, annak nincs más érve, csak a mennyiség.     

          Ezzel szemben kik alkotják a pünkösdi egységet?                                                                         3.

Az a közösség, amely egy akaratra jutott. Itt pedig a kulcsszó a minőség, mert Jézus nem azt mondja, hogy majd a tömegekből kovácsolok egységet, hanem azt mondja; ahol ketten, vagy hárman, de nem akárkik, hanem akik egy akarattal együtt vannak(Isten akaratával egyező az akaratuk), azokkal van.

A következő szempont, amiben össze akarom hasonlítani a kétfajta szellemiséget, a két fajta egységesítési törekvést, az hogy mi áll, vagy ki áll a középpontban?

Egyértelmű, hogy a bábeli egységnél mindig az én áll a középpontban, akár azt a nagyvezért nézzük, aki úgy él, aki az egészet generálja, vagy az egészet le akarja vezényelni, de akár úgy is, hogy a szlogenek szintjén mindig az ént, magát célozza,

-„ az én érdekem”. Olyan szlogenekkel, olyan hangzatos szavakkal, ami látszólag az én érdekeimet szolgálja.

Ezzel szemben a pünkösdi egységnek sohasem az én az alapja, hanem sokkal inkább Isten, és Jézus Krisztus, és Ők állnak ennek az egységnek a középpontjában.

Aztán, ha tovább megyünk, és azt vizsgáljuk, hogy mi a célja ezeknek az egységesítési törekvéseknek, akkor azt kell, hogy lássuk, hogy a bábeli egységesítési törekvésnél a fő cél az, hogy nagyobb akarok lenni, mint a másik, mindig a másik fölé akarok kerülni. Ugyanerre a szemléletre jellemző az, hogy mindig valaki, vagy valami ellen történik.

Ezzel szemben a pünkösdi egységnek a kulcsmondata, vagy a jelszava az, hogy alázattal az Isten akaratát keresni, és sohasem valaki ellen, hanem mindig valakiért történik ez.

Nagyon jól láthatjuk ezt Pál apostol történetében, hogy amíg Saul volt és a saját igazságát, a saját dicsőségét, a saját elképzelését követte, addig mindig valaki ellen harcolt, mindig le akarta küzdeni, jó, eminens hívő akart lenni. Aztán amikor találkozott Jézus Krisztussal, onnantól kezdve az Ő akaratát kereste; nem valaki ellen, hanem valakiért tevékenykedett. Azokért az emberekért, akik elvesztek, azokért akik szerteszét voltak a világban, aki felé küldte őket az Úr, és nyilvánvalóan magáért az Úrért, az Ő dicsőségéért.

Az utolsó szempont, amit felsoroltam -nyilván a teljesség igénye nélkül- az, hogy milyen eszközöket használnak ezek az egységesítési törekvések?

Az elsőnél, a bábelinél azt kell, hogy lássuk -és, ha a történelemben végig gondoljuk a hasonló típusra épült egységeket-, azt kell, hogy mondjuk, hogy nincs semmi korlátozás. Bármi, ami célra vezet -vagy úgy is mondhatnánk, hogy „a cél szentesíti az eszközt”. -Akármilyen eszközökkel elérhessük, a lényeg az, hogy célra vezessen.

Ezzel szemben a 2 Timóteus 2:5-ben olvashatjuk, hogy csak aki szabályszerűen küzd.

Meg vannak a szabályok ami elől mi nem térhetünk ki, különben nem arról az egységről van szó, amit a pünkösdi Lélek indított el.

Ha ezeket a szempontokat végigvizsgáljuk, és egy-egy konkrét csoportot, vagy egységesítési törekvést megvizsgálunk, akkor talán könnyebb eldöntenünk, hogy milyen is legyen a viszonyunk hozzá.

De ha a saját közösségeinket vizsgáljuk meg, akkor is jó, ha ezen szempontok alapján végig megyünk rajta, hogy nincs e olyan indulat, olyan folyamat benne, ami ebből a bábeli lelkületből fakad.

Szeretnék csatlakozni az előttem szólóhoz, és arra biztatni magunkat, hogy saját magunkat is vizsgáljuk meg, és jó hogy ha saját magunk felé is fordítjuk ezeket a szempontokat, és megvizsgáljuk, hogy bizonyos magatartásunk, vagy cselekedeteink nem ennek a lelkületnek a következményei e?

Saját kis magán tornyaink is épülhetnek. A hívő embernek is lehetnek ilyenek az életében. Lehet, hogy jól álcázom, és valami jó, és kegyes cselekedet mögé rejtem el ezt az indulatot, de az Isten ezt is látja, és a hívő gőgöt ugyanúgy megítéli, mint a Bábel történetében. Jó belátnunk azt, hogy az Istennel nem fér össze ez a fajta lelkület, ezzel nem lehet játszani.

Szeretnék néhány dolgot megint csak felsorolni, megint a teljesség igénye nélkül, amit talán nem is veszünk túlságosan komolyan, mert ezek nem biztos, hogy nyilvánosságra kerülnek, hanem lehet, hogy csak a szívünk mélyén merülnek fel, ott jelentkeznek, de azért egyértelmű  lehet róluk, hogyha végig gondoljuk, hogy nem a pünkösdi Lélektől erednek, és ezek nem férnek össze azzal az egységgel, amit a Szentlélek Jézus Krisztusban köztünk akar teremteni.

Ilyen gondolatokra gondoltam:

-Amikor az én helyzeti előnyömet próbálom kihangsúlyozni.

 Erről mai testvérünk is beszélt, hogy lehet, hogy nem nyilvánosan teszem meg ezt, lehet, hogy mással végeztetem ezt a feladatot el, és az ő szájában adom meg, de az indulat az ez bennem, és így próbálok visszaélni az én helyzetemmel.

-Amikor azért mondok, és teszek valamit, hogy mások lássák, és elismerjék ezt.A legnemesebb dolgot is megronthatja ez, hogyha egy ilyen alapbeállás, egy ilyen lelkület van mögötte, egy ilyen lelkületből indul ki.

4.

-Amikor olyan szolgálatokat vállalok el, amikre később büszke lehetek, hogy amikor azt gondolom, hogy a hívő múltam, vagy a Bibliaismeretem az feljogosít engem arra, hogy esetleg felülről kioktassam

a nálam hitben gyengébbnek ítélt testvéremet, vagy amikor abba az irányba próbálok valakit, vagy valakiket befolyásolni, ami alapvetően az én érdekem, és a saját érdekeimet célozza. Lehet persze ezt úgy is megtenni, hogy úgy mutatom be, hogy az Úrnak az ügye ez, de a szándék nem mindig ilyen tiszta.

-Aztán lehet, hogy olyan indulat is van bennem, ami szintén nem a pünkösdi Lélekből fakad, hogy amikor megsértődöm, hogy az én nevem kimarad egy pozitív felsorolásból. Az előbb is hallottunk ugye erről, hogy vannak névtáblák, és vajon mi nem sértődünk meg azon, hogy a mi nevünk nincs ott, amit szeretnénk, hogy ott legyen, és lássanak mások is.

-Amikor úgy helyezkedem, hogy a környezetemből kitűnjek.

Olyan embereket veszek magam köré, akikről tudom, és akik környezetében még jobban látszik az, hogy én milyen elismerésre méltó vagyok.

-Amikor mindenkiről tudok valamilyen  fajta rossz dolgot mondani.

-De még ennél van rosszabb is, amikor mindenkiről valami rossz jut elsőre az eszembe.

-Vannak ilyen gondolatok is, hogy de sok baja van az Úrnak X-el, meg Y-nal,

-vagy hogy a lelkész már megint nem jól prédikált.

-Amikor nagyon sokszor mondom azt, hogy az Isten ezen az Igén keresztül ezt, vagy azt üzeni neked, meg neked, és nem veszem figyelembe, azt hogy Isten elsősorban saját magamnak mondja el amit üzenni akar.

-Az is egy nagyon szörnyű dolog, amikor sokéves hívő múlt után arra a megállapításra jutok, hogy tulajdonképpen nekem még sohasem kellett bocsánatot kérnem senkitől.

Nem akarok további tippeket adni, hisz lehetne még sokáig sorolni ezt, és folytatni ezt a felsorolást, de ezekből talán egyértelműnek látszik, hogy a bábeli gőgös indulat az, ami az alapja ezeknek.

Amikor magamnak keresem a dicsőséget, és mindez az Isten dicsőségének a megrablása, és meglopása. Ez ellene való lázadás, és ha ezeket felfedezem a saját életemben, akkor ezekkel le kell számolnom, mert az Isten ítélete ezeken is rajta van.

Hiába várom az áldást az életemre, és hiába várom a szolgálatomra, hogy annak gyümölcse legyen, mert amíg ez az indulat meg van bennem, addig azt kell, hogy tapasztaljam, hogy nincs semmi áldás rajta, sőt az Isten ítélete van rajta, mert az Isten nem engedi meg, hogy ilyen módon közelítsek Hozzá. Még a legszentebb dolgokat is hiába emlegetem, hiába veszem elő, amíg ez a lendület az, ami mozgat engem, addig nem lesz áldás az én életemen. Amíg ez a lelkület vezérel, és a saját fejem után megyek, addig a környezetemben is, és a közösségeimben is zűrzavar, és széthúzás keletkezik, és én magam vagyok az oka ennek a széthúzásnak, én magam vagyok az oka annak, hogy a közösségem nem fejlődik, de van lehetőség arra, hogy ebből kilépjek, és a Szentlélek minket is meg tud újítani.

A Róma 8:13-15-ben olvashatjuk, „Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok; de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abba, Atyánk!”

Akiket az Isten ellen lázadó bábeli lelkület szétszórt, és eltávolított az Istentől, és egymástól is, azokat a Szentlélek össze akarja gyűjteni, és közösségé tenni.

Ha megnézzük a Bábel szó jelentését, akkor az eredeti jelentés talán az, hogy az Istennek kapuja. S a torony helyére később, Babilon épült fel, úgymond’ annak a jogfolytonossága. Mindenkor az Isten ellen lázadó világ képévé lett Babilon.

A Jelenések könyvében is újra, meg újra visszatér a nagy parázna kép, amely az Isten ellensége.

Ez a Bábel, ez az Isten kapuja, amely bezáratott az emberek előtt. Azért záratott be, mert emberi erőfeszítéssel, és összefogással nem lehet az Istent elérni, és talán ennek a Bábel történetének ez a legfontosabb üzenete, hogy ilyen módon nem lehet az Isten felé közeledni. Amíg én gőgös vagyok, amíg ez az indulat van bennem, amíg emberi eszközöket, emberi tetteket, emberi erőfeszítéseket, sőt akár tömegeket is akarok felvonultatni magam mögött, ilyen módon nem kerülhetek közelebb az Istenhez, sőt az Isten ítélete van ezen a törekvésen, és szétszór bennünket.

Azonban van a Pünkösdnek is egy üzenete ezzel kapcsolatban.

Van egy kapu, amely a Bábel kapcsán bezáratott, és van egy másik kapu, amely megnyittatott  Isten felé. Egy másik kapu, amely maga Jézus Krisztus, amelyen nem vonulnak át tömegek, hanem csak egyesével lehet rajta áthaladni. Személyes döntésekkel lehet rajta átjutni, és semmi emberi teljesítmény, vagy dicsőség nem mehet rajta keresztül.

5.

Ez a szoros kapu, és keskeny út, amely az életre visz, és kevesen vannak ugyan rajta, akik megtalálják, de az Isten mindnyájunknak felajánlja ezt a lehetőséget, ezt a kaput, és ezen a kapun keresztül vár Magához, és én azt kívánom, hogy mi mindnyájan ezen a módon közeledjünk Hozzá. Ne a bábeli elítélt kapun keresztül, a megítélt kapun keresztül, hanem olyan jó, hogy nekünk van egy másik lehetőségünk. -És nem csak egy tiltás van, nem csak egy visszatartás van ebben az Igében, hogy így ne, hanem Isten megmutatja számunkra azt a lehetőséget, hogy lehet Hozzá közeledni, de csak ezen az úton.

Imádkozzunk.

Urunk, Istenünk. Látjuk a mi gyengeségünket, elesett voltunkat, hogy Sátán olyan sokszor kénye-kedvére játszik velünk. Olyan sokszor hagyjuk magunkat becsapni, mert olyan dolgokat kínál, ami látszólag kellemes, és jó a számunkra. Add nekünk Uram ezért, hogy ne dőljünk be ezeknek. Könyörgünk azért Uram, hogy a Te Lelked legyen az, Aki megóv, és megvéd bennünket ettől a lelkülettől, amely saját magát akarja dicsőíteni, amely saját maga akar elérni valamit. Add Uram, hogy mi is tudjunk olyan kicsik maradni, és olyan elesettek, hogy keressük a Te segítségedet.

Ámen.