- Hétfő [2013.06.24 ]

S z e n t   B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség:  Zsolt 19,2

S z e n t   B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség:  Lk 3,21-22

 

Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.

  

Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedése után Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég, leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.”

 

Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.

 

Lőn pedig, hogy mikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkereszteltetett, és imádkozott, megnyilatkozék az ég, És leszálla ő reá a Szent Lélek testi ábrázatban mint egy galamb, és szózat lőn mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes Fiam,  te benned gyönyörködöm!.

 

Az egek hirdetik Isten dicsőségét, az égbolt vallja kezének művét.

 

Ekkor történt, hogy amikor már az egész nép megkeresztelkedett és Jézus is fölvette a keresztséget, és amikor imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.”

 

 "az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható!" "Így tett erről bizonyságot János: „Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta!" "Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ez az Isten Fia!" - Keresztelő János példáját követve, születésnapján, te is elmondhatod saját bizonyságtételedként: Jézus Krisztus: ÚR, Isten Fia: Megváltó!

Garainyh*non-stop†Mission

Vissza