- A 2015. év és OKTÓBER hónap igéje [2015.10.01 ]

S z e n t B i b l i a

A 2015. év: Róm 15,7

S z e n t B i b l i a

Október hó: Jób 2,10b

 

Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.

 

Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.

 

Azért fogadjátok be egymást, miképen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.

 

 

Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el?

 

Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére.

 

 

Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?”

 

"Élt Úc földjén egy Jób nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat." "Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen." "A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki, mi következik." - Isten kezéből mindent el kell fogadnunk, mert a javunkra szolgál, s amit most nem értünk, azt majd később megértjük!

Garainyh*non-stop†Mission

Vissza