- Szerda [2015.10.21 ]

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 1Móz 39,21

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Zsid 13,3

 

De az ÚR Józseffel volt, hűséges maradt hozzá, és kedveltté tette a börtönparancsnok előtt.

 

Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok; a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok.

 

De az Úr Józseffel vala, és kiterjeszté reá az ő kegyelmességét és kedvessé tevé őt a tömlöcztartó előtt.

 

Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak, a gyötrődőkről, mint a kik magatok is testben vagytok.

 

De az Úr Józseffel volt, és irgalmat gyakorolt vele. Feléje fordította a börtönfelügyelő jóindulatát.

 

Gondoljatok a foglyokra, mintegy osztozva sorsukban, és az üldözöttekre, hiszen magatok is testben éltek.

 

"Erős várunk az Úristen!" - "az ÚR Józseffel volt, és eredményessé tette az ÚR, amihez hozzáfogott." - "mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám." - "Ezért vagyok én, Pál, a Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért." - Jézus azonosítja magát a legkisebb, nyomorúságban lévő embertestvéreivel; mi is úgy cselekedjünk velük, mint amit szeretnénk, ha mivelünk tennének hasonló helyzetben!

Garainyh*non-stop†Mission

A 2015. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Róm 15,7):

"Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére."

Vissza