- Kedd [2015.12.01 ]

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 62,2

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Róm 8,26

 

Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget.

 

Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.

 

Csak Istenben nyugoszik meg lelkem; tőle van az én szabadulásom.

 

Hasonlatosképen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.

 

Lelkem Istenben lel nyugalmat, segítség csak tőle jön.

 

Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.

 

"Egyedül Istené a dicsőség!" - "Dávid házára és Jeruzsálem lakóira pedig kiárasztom a könyörület és a könyörgés lelkét." - "Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, URam, igaz Isten!" - "Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért." - Kérheted: Isten élő Lelke, jöjj!

Garainyh*non-stop†Mission

A 2015. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Róm 15,7):

"Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére."

Vissza