- Szerda [2016.02.10 ]

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 5,4

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mk 1,35

 

Hallgasd meg szavamat reggel, URam, reggel eléd készülök, és várlak.

 

Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.

 

Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok.

 

Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék.

 

Uram, virradatkor már hallod kiáltozásomat, már reggel eléd tárom kérésemet és várok.

 

Hajnal tájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni.

 

"Egyedül Istené a dicsőség!" - "Én pedig hatalmadról énekelek, magasztalom minden reggel hűségedet. Mert erős váram vagy, menedékem, mikor bajba jutok." - "De miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre magánosan imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott." - "Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait." - Jézus példáját követve, szüntelenül imádkozzunk, mert az a lélek lélegzetvétele! Ne hagyd, hogy megfulladjon!

Garainyh*non-stop†Mission

A 2016. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ézs 66,12a;13a):

"Bizony, ezt mondja az Úr: Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket!"

Vissza