- Kedd [2016.02.16 ]

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 55,3b

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 1Kor 11,25

 

Örök szövetséget kötök veletek, mert hűséges maradok Dávidhoz.

 

Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.”

 

és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt való változhatatlan kegyelmességem szerint.

 

Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.

 

Örök szövetséget kötök veletek, a Dávidnak megígért irgalom jegyében.

 

Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.”

 

"Egyedül Istené a dicsőség!" - "Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az ÚR -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek." - "A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát." - "Örökké megtartom szeretetemet iránta, és szövetségem állandó lesz vele." - A keresztfa oltárán történt az örök szövetség megpecsételése, Jézus vére által, s ha Benne hiszel; számodra is érvényes!

Garainyh*non-stop†Mission

A 2016. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ézs 66,12a;13a):

"Bizony, ezt mondja az Úr: Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket!"

Vissza