- Csütörtök [2016.02.18 ]

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 96,3

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: ApCsel 14,27

 

Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek!

 

Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre.

 

Beszéljétek a népek között az ő dicsőségét, minden nemzet között az ő csodadolgait;

 

Mikor pedig megérkeztek és a gyülekezetet egybehívták, elbeszélék, mily nagy dolgokat cselekedett az Isten ő velök, és hogy a pogányoknak kaput nyitott a hitre.

 

Hirdessétek dicsőségét a pogányok között, csodatetteit minden nép előtt!

 

Mihelyt megérkeztek, összehívták az egyházat, elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját.

 

"Egyedül Istené a dicsőség!" - "Ezért magasztallak, URam, a népek között, zsoltárt éneklek nevednek." - "Efezusban pünkösdig maradok, mert nagy és sokat ígérő kapu nyílt ott előttem, de az ellenfél is sok." - "Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy azt hirdethessem." - Jézus legutolsó, máig vissza nem vont parancsa minden követőjére vonatkozik: Hirdessétek az örömhírt minden embernek! - Te kinek beszélted el a jó hírt mostanában?!

Garainyh*non-stop†Mission

A 2016. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ézs 66,12a;13a):

"Bizony, ezt mondja az Úr: Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket!"

Vissza