- Szerda [2016.02.17 ]

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 2Krón 30,18b-19

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 19,2-3

 

Ezért Ezékiás így imádkozott értük: A jóságos ÚR bocsássa meg ezt mindenkinek, aki kész volt arra, hogy az ÚRistenhez, ősei Istenéhez folyamodjék, bár nem volt olyan tiszta, ahogyan a szentélyhez illik!

 

Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól.

 

Ezékiás érettök, mondván: A kegyes Úr tisztítsa meg azt; Mindenkit, a ki szívét elkészítette, hogy keresse az Istent, az Urat, az ő atyái Istenét, ha nem a szentségnek tisztasága szerint is.

 

És ímé vala ott egy ember, a kit nevéről Zákeusnak hívtak; és az fővámszedő vala, és gazdag. És igyekezék Jézust látni, ki az; de a sokaságtól nem láthatá, mivelhogy termete szerint kis ember volt.

 

Azért Hiszkija értük külön imádkozott ilyenképpen: „Jóságos Urunk bocsásson meg mindazoknak, akiknek a szívük készen van rá, hogy keressék az Istent, az Urat, atyáik Istenét, ha nincsenek is a szent tisztaságban.”

 

Élt ott egy Zakeus nevű tehetős ember, a vámosok feje. Szerette volna látni Jézust szemtől szemben, de a tömeg miatt nem tudta, mert alacsony termetű volt.

 

"Egyedül Istené a dicsőség!" - "A te nevedért, ó URam, bocsásd meg bűneimet, mert sok van!" - "Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia." - "Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet." - Jézus téged is keres, és ő hagyja magát megtalálni, sőt veled kívánja tölteni az örökkévalóságot! Te is ezt szeretnéd?!

Garainyh*non-stop†Mission

A 2016. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ézs 66,12a;13a):

"Bizony, ezt mondja az Úr: Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket!"

Vissza