- Szombat [2016.03.05 ]

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 49,4

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mk 4,26-28

 

Én azonban ezt mondtam: Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az ÚRnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél.

 

Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. 

 

És én mondám: Hiába fáradoztam, semmire és haszontalan költöttem el erőmet; de az Úrnál van ítéletem, és jutalmam Istenemnél.

 

És monda: Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe. És alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnő, ő maga sem tudja miképen. Mert magától terem a föld, először füvet, azután kalászt, azután teljes buzát a kalászban.

 

De én azt gondoltam: „Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam erőmet.” Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél.

 

Azután ezt mondta: „Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe. Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan. A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban.

 

"Jézus Krisztus: ÚR! Isten Fia: Megváltó!" * "Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban." - "Ezzel dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába." - "Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap." - Tudjuk, hogy csak az Úr áldása gazdagít meg, s emberé a munka, Istené az áldás, ezért hűségesen végezzük szolgálatunkat az ő dicsőségére!

Garainyh*non-stop†Mission

A 2016. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ézs 66,12a;13a):

"Bizony, ezt mondja az Úr: Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket!"

Vissza