- Csütörtök [2016.04.28 ]

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 40,18a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mk 6,41-42

 

Én nyomorult és szegény vagyok, de gondol rám az Úr.

 

Ekkor Jézus vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak. Miután mind ettek, és jól is laktak,

 

Rólam is, noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot.

 

Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájok között. Evének azért mindnyájan, és megelégedének;

 

De én nyomorult és szegény vagyok. Uram, siess segítségemre!

 

Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta. Mindenki evett és jól is lakott.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "De én nyomorult és szegény vagyok, siess hozzám, Istenem! Te vagy segítségem és megmentőm, URam, ne késlekedj!" - "Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált." - "Ő ad eledelt minden élőlénynek, mert örökké tart szeretete." - Mi is kérhetjük a mi Atyánktól minden nap: "A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként!" De az örök életre megmaradó eledelért fáradozzunk!

Garainyh*non-stop†Mission

A 2016. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ézs 66,12a;13a):

"Bizony, ezt mondja az Úr: Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket!"

Vissza