- Hétfő [2017.06.05 ]

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 50,4a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 2Kor 1,4

 

Az én Uram, az ÚR, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak.

 

 

aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.

 

Az Úr Isten bölcs nyelvet adott én nékem, hogy tudjam erősítni a megfáradtat beszéddel,

 

A ki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vígasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket.

 

Isten, az Úr megadta a nyelvet, a tanítványok nyelvét. Hogy megfelelhessek a fáradtaknak, maga adja ajkamra a szót.

 

Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk.

 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Aki köztetek féli az URat, hallgasson szolgája szavára! Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az ÚR nevében, és támaszkodjon Istenére!" - "Mert amilyen bőséggel részünk van a Krisztus szenvedéseiben, Krisztus által olyan bőséges a mi vigasztalásunk is." - "De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el." - Az Úr Jézus a mi Vigasztalónk; mert tud ő vigasztalni, mint senki más: szeretlek, hangzik majd a biztatás!

RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

Vissza