- Hétfő [2018.03.05 ]

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 66,2

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 9,36

 

Hiszen mindent az én kezem alkotott, így keletkezett minden – így szól az Úr. Mert én arra tekintek, aki elesett és megtört szívű, és aki igéimet tiszteli. .

 

 

Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elveszettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül. 

 

Hiszen mindezeket kezem csinálta, így álltak elő mindezek; így szól az Úr. Hanem erre tekintek én, a ki szegény és megtörött lelkű, és a ki beszédemet rettegi.

 

 

Mikor pedig látta vala a sokaságot, könyörületességre indula rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok.

 

Hiszen mindezt az én kezem alkotta, így mind az enyém! - mondja az Úr. Tekintetem azokon pihen, akik alázatosak és megtört szívűek, és akik remegve félik a szavam.

 

 

Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült.

 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti." - "Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét." - "Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett." - Pásztorunk a Jézus, de hozzá tartozunk?!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

Vissza