- Szerda [2018.12.26 ]

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 1Móz 2,18a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 2,28-30

 

Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, 

 

akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet,

 

És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni;

 

Akkor ő karjaiba vevé őt, és áldá az Istent, és monda: Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben: Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet,

 

Azután így szólt az Úristen: „Nem jó az embernek egyedül lennie.   

 

karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal:
„Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet,

 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Mert ha elesnek, föl tudják segíteni egymást. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki." - "Mert megjelenik az ÚR dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. - Az ÚR maga mondja ezt." - "Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”" - Jézus üdvözít, ő törli el világ bűnét szent vérivel!

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

Vissza