A 2023. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Móz 16,13) * "Azután Hágár így nevezte az Urat, aki szólt hozzá: Te vagy a látás Istene. Mert ezt mondta: Én is láthattam itt, aki engem látott." #GaraiNyh #AndreasBlog NAPI ARANYMONDÁS * Mt 20,16 "Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók." <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< S z e n t B I B L I A * A mai nap evangélikus igéi Ószövetség: Préd 7,14 | S z e n t B I B L I A * http://www.losungen.de Újszövetség: Mt 6,26 | | A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki, mi következik. | | Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? | | A jó szerencsének idején élj a jóval; a gonosz szerencsének idején pedig jusson eszedbe, hogy ezt is, éppen úgy, mint azt, Isten szerzette, avégre, hogy az ember semmit abból eszébe ne vegyen, ami reá következik. | | Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak, és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál? | | Jó napon érezd jól magadat, rossz napon meg lásd be, hogy Isten ezt is jól alkotta, akárcsak azt, hogy ne találjon az ember maga mögött semmit. | | Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? | | | | "Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az Úr cselekszem mindezt." - "Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok." - "A jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok, és veletek lesz az Úr, a Seregek Istene – ahogy mondogatjátok." - "Áldd meg, édes Istenünk, Bejöttünket, kimentünket! Jó s balsorsban légy velünk, Add meg napi kenyerünket! Áldj meg csendes végórával, Mennyben örök boldogsággal!" LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj #JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede | | | |