- Csütörtök [2023.04.06 ]

A 2023. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Móz 16,13) *

"Azután Hágár így nevezte az Urat, aki szólt hozzá: Te vagy a látás Istene. Mert ezt mondta: Én is láthattam itt, aki engem látott." #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Jn 13,34

"Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!"

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 1Móz 8,22

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 22,19-20


Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.

 


És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.


Ennek utána míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szűnnek.

 


És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely tiérettetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Hasonlóképpen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely tiérettetek kiontatik. 


Mostantól fogva, amíg a föld áll, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.”


Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.




"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Azután Mózes vette a vért, ráhintette a népre, és ezt mondta: Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az Úr kötött veletek, mindezeknek az igéknek az alapján." - "A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat." - "Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg – mondja könyörülő Urad." - "Örülj, szívem, Vigadj, lelkem, Ékességed lett a hit! Vacsorához mégy Jézushoz, Hivatalos vagy te itt."

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede


Vissza